Termék

aa


OPTILES BURKOLAT

Ha két rasztermintázatot hordozó felület egymástól bizonyos távolságban fixen helyezünk el, a szemlélő számára – elmozdulásának következtében – a hordozó felületeken elhelyezett mintázatok egymáshoz viszonyított helyzete megváltozik, s ez a létrejövő interferencia hullámok relatív mozgásának érzetét kelti. Egy transzparens (üveg) alapanyagú padló, illetve faburkolóelem rendelkezik azzal a két – alsó,  illetve felső – felülettel, amelyen a mintázatokat elhelyezve a fent említett jelenség érzékelhetővé válik. A szemlélő az egymás mellé kerülő burkolóelemek alkotta teljes felület egységes „mozgását / hullámzását”  érzékeli. Az elemekre az iparjogvédelmi oltalom alatt álló mintákat ipari körülmények között, speciálisan erre a célra kialakított festékanyaggal visszük fel, majd azt magas hőfokon az üvegbe égetjük. Az üveglap az égetés során megedződik, ezáltal ellenállóvá válik.

 


KOLLEKCIÓ

Az ókorban, mielőtt az elemeket megismerte volna az emberiség, úgy tartották, hogy a világot négy őselem, a Föld, a Tűz, a Víz és a Levegő építi fel. Arisztotelész elmélete volt az első írott tudományos munka Európában a minket körülvevő világ felépítéséről, ő mindent a négy elem különböző arányú elegyeként írt le. A dolgok tulajdonsága pedig az elemekhez társított négy alaptulajdonságból tevődik össze. A négy elem már az emberiség történelmének kezdetétől spirituális jelentőséggel bír. Empedoklész a Négy Elem Doktrínája című művében nem elemeknek, hanem gyökereknek nevezte az őselemeket, ezzel is utalva arra, hogy ezek mindennek a forrásai. Ezen gondolatok mentén alakítottuk ki az optiles kollekciót.


 TECHNIKAI INFORMÁCIÓK

Használjuk, akár dekorációs célra, akár funkcionális célra a burkolólapokat, nem szívesen találkozunk laza, repedezett lapokkal, vagy vízbeszivárgással. A szabálytalan felületek, penészes és foltos, vagy laza fugák kevésbe kritikus problémák, viszont attól meg nagyon bosszantóak. Számos olyan probléma léphet fel a burkolás során, mely elronthatja a jól megtervezett dizájnt és tönkreteheti a drága burkolólapokat, mely felesleges pénzkidobást generál a javításokkal. Ezért a helytálló és hosszantartó burkolathoz nem csak megfelelő burkolatragasztóra és fugázóra van szükség, hanem egy teljes rendszerre, amely tartalmazza a megfelelő felület előkészítést, vízszigetelést és hézagkitöltést a projekt igényeinek megfelelően. A Sika több mint 100 éves tapasztalattal az építőiparban, különösen a vízszigetelés és habarcsok specialistája, átfogó megoldást nyújt bármely felület burkolásához a különböző igényeknek megfelelően. Lehet kültéri es beltéri burkolás, vizes helyiségek, teraszok, uszodák, homlokzat burkolása minden fajta es méretű burkolólappal. Speciális Sika rendszerek állnak rendelkezésre új munkákhoz es meglevő burkolatok felújításához, minőségi megoldásokkal melyek hosszú élettartamú felületeket biztosítanak es megőrzik befektetését.